Szeretetből választani

  „-    Ön az a férfi, akinek mindig igaza van. Mit gondol a paravánomról? – kérdezte a hölgy csendesen.

-         Nos, egyszerűen gyönyörű. Több annál… egyedülálló.

-         Igaza van – mondta Denman. – Házasságunk korai időszakában vásároltuk meg. Az értéke tizedéért jutottunk hozzá, de még így is… nos, több, mint egy esztendőn át nyomorogtunk. Emlékszel, Anna?

-         Igen, emlékszem – mondta Mrs. Denman.

-        Valójában nem lett volna szabad megvennünk, akkor még nem. Most persze teljesen más a helyzet. A napokban árvereztek el néhány kitűnő lakk tárgyat Christie-nél. Pontosan olyanok, amilyenekre szükségünk van ahhoz, hogy tökéletessé tegyük ezt a szobát. Csupa kínai darab lett volna. A többi bútort kitehettük volna. Satterthwaite, el tudja képzelni, hogy a feleségem hallani sem akart róla?

-         Ezt a szobát úgy szeretem, ahogyan van – mondta Mrs. Denman.

Az asszony arckifejezése nagyon furcsa volt. Mr. Satterthwaite úgy érezte magát, mintha párbajban legyőzték volna. Körülnézett, és most első alkalommal figyelt fel a személyes jelleg teljes hiányára. Sehol nem voltak fényképek, virágok, csecsebecsék. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy nő szobája. Az ide nem illő kínai válaszfalat leszámítva valamelyik nagy lakberendező vállalat mintaszobája is lehetett volna.

A férfi észrevette, hogy a hölgy rámosolyog.

-     Figyeljen ide – mondta. Előrehajolt és egy másodpercre kevésbé angolnak, sőt kifejezetten külföldinek látszott. – Azért mondom ezt el, mert ön meg fogja érteni. Ezt a paravánt pénznél többért vásároltuk meg – szeretetet adtunk érte. Megszerettük azért, mert csodaszép és egyedülálló volt, és lemondtunk érte más dolgokról, amelyekre szükségünk volt és nagyon hiányoztak. Ezeket a további kínai darabokat, amelyekről a férjem beszélt, csupán pénzért kellene megvennünk, nem kellene értük semmit megtagadni magunktól.”

/Agatha Christie: A titokzatos Mr. Quin – Harlequin ösvénye/