Repül az idő - de tevékenyen :)

Lassan három hete már, hogy Zugoly az Otthonunk :)

Onnan kezdve, hogy megkaptuk a kulcsokat, nem volt megállás, rövid idő alatt kellett áthurcolkodni az albérletből, és azt visszaadni eredeti Tulajdonosának kitakarítva, fitten és fiatalosan :) 

A költöztetést egy olyan csapatra bíztam, akiket az interneten honlap-szimpátia alapján választottam, és mondhatom, egyáltalán nem bántam meg! A nevük 12-es Teher Bt, korrekt, gyors, szakszerű és rendkívül pedáns úriemberekkel, mindenkinek jó szívvel ajánlom őket - főleg, mivel a javaslatomra azóta máshol is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket!

Közben - baráti és családi lelkesedéssel-segítséggel - kifestettük a gyerekszobát, a Dulux EasyCare Rózsakvarc árnyalatára. Kedvelem ezt a márkát, mert eddig csak jó tapasztalatom volt vele: nem csöpög, könnyen lehet vele dolgozni, szépen fed két rétegben. Foltokat még nem ejtettünk, hogy tesztelni tudjam ennek az új típusnak a víztaszító hatását, mindenesetre a szoba álomszép lett :) 

A költözés első pár napjában annyira magával ragadott a hév, a tettvágy, az öröm és az izgalom, hogy hajnali ötkor már kipattant a szemem, és általában este 11-ig nyomtam, hogy haladjanak a dolgok. Közben bejött pár egyéb intéznivaló és esemény (például oviszépítésre feliratok festése otthon, két dobozolás között, illetve az ovis ballagás és előkészületei, bizony, eljutottunk ide is...), így annyira kimerültem, hogy szóba sem jöhetett, hogy a laptopomnak egyáltalán a főkapcsoló gombját megnyomjam... 

Most már kezdünk alakulni, túl vagyunk néhány fontos dolog beszerzésén (baldachin a Feneséges Hencegnő ágya fölé, mosógép - az első vadiúj saját drágaságom :) , valamint pont ma egy étkezőasztal), de sok minden hiányzik is (mint például A Kanapé, és jóóó sok polc...). A dobozokból is maradt még mindig jócskán - a kicsomagolás talán még nehezebb, mint amikor elpakoltam, de amikor elfog az efeletti kétségbeesés, mindig a Barátosném tanácsát mantrázom: "haladj lassan, élvezd ki minden pillanatát". Igen, végül is ráérek, Zugoly most már az enyém :) 

Összefoglalva, túl minden fáradtságon és még előttem álló munkán: egy álom valóra vált!

Forrás: http://melanietoner.com/dreams-really-do-come-true/

Sosem gondoltam, hogy létezik ilyen, és milyen érzés lehet, most végre tudom. Ez az öröm és a biztonság, amit Zugoly léte nyújt, hogy tudom, nem kell újabb 2 év múlva szednem a sátorfámat, és azon idegeskednem, hova tovább; hogy azt tehetek a falakkal, színekkel és anyagokkal, amit szeretnék... 

Tiszta szívből kívánom Mindenkinek, hogy ezt megtapasztalhassa! :) 

Hamarosan jelentkezem részletesebb beszámoló-sorozattal.

Francia konyha est a dobozok között :)

Helyzetjelentés a csatatérről:

Két napon keresztül megállás nélkül tartott a küzdelem a ruha-, cipő-, irathalmok, soha-ki-nem-dobott valamire-még-jó-lesz készletek, és elsősorban a játékseregletek ellen. Bár volt idő, hogy legszívesebben megfutamodtunk volna, és a muníció utánpótlás is elakadt, de végül néhány ügyes manőverrel sikerült leráznunk pár zsáknyi leselejtezett holmit. Kész felszabadulás! A következő előrenyomulásig egy kis pihenő jön ( = öt munkanap). Seregeink visszavonultak az emelkedő dobozhalmok mögé, védett harcállásokban tölteni az estét. 

A lányommal valahogy egy rugóra járt az agyunk, mert miközben éppen azon gondolkodtam, hogy századszorra is meg kellene néznem a Julie & Julia című filmet, ő már hozta is a L'ecsót, egy nagyon cuki animációs filmet egy kisegérről, aki a francia konyha mestere lesz. Megegyeztünk, hogy francia gourmet-moziestet rendezünk, először az ő meséjével, aztán az én filmemmel. 

A ma estére választott filmem valós történeten alapul. Hősnője Julie Powell (Amy Adams), aki telefonos ügyfélszolgálaton dolgozik (mint én egykor), író szeretne lenni (mint én folyamatosan), éppen költözik (m. é. most), és elkezd blogolni a hobbijáról (...), végül természetesen megtalálja a saját útját a teljesség felé. A hobbija nem más, mint a főzés, a blogban pedig azt tűzi ki célul, hogy egy év alatt végigpróbálja a példaképe, Julia Child (Meryl Streep <3 ) - és két társnője szakácskönyvének, az A francia konyha iskolájának (Mastering the Art of French Cooking) összes receptjét.

 Julia & Julie

A filmet eredetileg Meryl Streep miatt vettem meg. A történet két idősíkban játszódik, Julie Powell-é csak az egyik, a másikban évtizedekkel korábbról, Julia Child életéből látunk szeletkéket. Az ő útkeresését ugyanúgy nyomon követhetjük, ahogy szerelemmel és nagy szeretettel teli házaséletét (a férjet szintén egy kedvencem, Stanley Tucci alakítja), magánéleti és munkahelyi küzdelmeiket, végül a révbe érést, amellyel beírta magát a máig népszerű szakácsköny-írók és televíziós főzőműsor-alkotók történetébe. Nem vagyok nagy konyhatündér, ez a film mégis mindig kedvet csinál a sütés-főzéshez :) A kedvenceim közé azonban nem emiatt került.  

A két főszereplőben nem csak a főzés szeretete a közös. Mindketten úgy indultak el, hogy érezték, valami hiányzik az életükből, és igyekeztek is megtalálni azt. Megszállottan vetették magukat a kutatásba, próbálkoztak ezzel és azzal, és amikor megtalálták az "igazit", hatalmas szenvedéllyel vetették bele magukat. 

Julie, a mai fiatal nő a maga hétköznapi robotjával, baráti összejöveteleivel, nyüzsgő életével, kiakadásaival, veszekedéseivel, könnyes kibéküléseivel és hatalmas örömugrásaival, és Julia, a világháború után eszmélő, még férfiközpontú világban érvényesülni vágyó feleség, aki közben igyekszik biztos és boldog hátteret biztosítani élete párjának is. 

Szokás szerint azok a részek a kedvenceim, ahol a lakásokról, költözésekről van szó :) 

A film elején a fiatal Powell házaspár egy Queens-i, 80 négyzetméteres, egyterű lakásba költözik, amely egy pizzéria fölött található. A konyha kicsi, a környék zajos, minden felújításra szorul - Julie kezdeti "hisztirohamát" látva azért elgondolkodunk, hány magyar család örülne egy ekkora lakásnak, bárhogy is néz ki...

Az amerikai Child házaspár is úton van, méghozzá Párizs egy pazar eleganciával berendezett, az igazi francia kastélyok hangulatát idéző háza felé. "Kész Versaille!"- kiáltja Julia, aki őszintén rajong az új otthonáért, mint később is mindenért, ami francia. Amikor Paul, a férj diplomata állása miatt újra és újra költözni kényszerülnek, előbb még csak Marseille-be, később már az imádott országot elhagyva (Németországba, Norvégiába, és végül újra Amerikába), mindenhol igyekszik megőrizni a lelkesedést és a pozitív hozzáállást. 

Külön érdekes, ahogy a filmbeli lakások berendezése és hangulata igazodik a szereplők aktuális lelkiállapotához, elég csak megfigyelni a különbséget a francia selyemtapétás falak közé belépő, és az Oslo-i, szomorú és kopár berendezésű szobában, a dohányzóasztalra felvetett lábakkal ücsörgő Julia Child érzelmei között. Ezt a fogást a filmesek is jól ismerik, mindenhol megfigyelhető, hogyan segítenek rá a bútorokkal, stílusokkal, anyag- és színválasztásokkal a még nagyobb hatás kedvéért. Nem hiába működik ez így a való életben is: a környezetünk hatással van ránk, ezért érdemes nagyobb figyelmet szentelni annak a helynek a berendezésére, amelyben (szerencsés esetben) életünk nagy részét töltjük.

Ez egyébként igaz a munkahelyünkre is, amit én néha viccesen nem is csak a második otthonomnak hívok, de ez a téma igazán megérne egy egész bejegyzés-sorozatot...

Búcsúzóul az egyik kedvenc képem a filmről találhatók közül: Julie, amint az Otthona kényelmes kanapéján, puha párnák között példaképe, Julia Child Appetite for Life ("Étvágy az életre") című életrajzát olvassa... :)

Kell ennél több egy kellemes estéhez? :)