Kedvenceim története - Szikvizes palackok

Néha csak ülök és gyönyörködöm a fényekben - nem tudok betelni vele, hogy az otthonunk két oldalára nyíló, egész falon végighúzódó ablakok milyen sokat engednek be belőlük. Ez még a véget érni nem akaró télben is szívderítő, különösen, ha az ebédlő ablakpárkányára nézek. Hosszas töprengés után itt kapott ugyanis helyet két gyönyörű üvegtárgy: két díszes szikvizes palack. 

Apukám őrizte hosszú évtizedeken keresztül, és néhány évvel ezelőtt, amikor albérletbe költöztünk még Zugoly előtt, nekem ajándékozta őket. 

Nem csak a színeit imádom ennek a két tárgynak, de gyerekkori emlékeket is idéznek, amikor még vasárnap szódavízzel ittuk a málnaszörpöt, persze nem ezekből, hanem sima falú, színtelen társaikból. Ez a két régi darab mintás és feliratos is, mindegyiken látszik a gyártójának a neve: 

A türkizkék üvegen ez áll domború betűkkel: "Első Kispesti Szikvízgyár", és középen egy szép, liliomos mintára emlékeztető motívum. Érdekes, milyen nagy utat járhatott be, kispesti szülőhelyéről kb. 200 km-re jutott el, ott töltötte életének felét, hogy aztán majd' száz éves korára visszatérjen Budapestre, egy szomszédos kerületbe :)  

 

A világoszöld üvegen kicsit nehezebben olvasható, mert itt homokfúvott a felirat: "Klein Gábor Rákóczi Szikvízgyár Sümeg" - ami rendesen megdobogtatja lokálpatrióta énem szívét. A szöveg II. Rákóczi Ferenc jellegzetes, és szódásüveghez képest meglepő részletességgel kidolgozott portréját keretezi (még a kis virágos, gombos, bogláros díszek is látszanak a ruháján). 

Elképzeltem, hány kézen mehettek át, hány asztal közepén lehettek díszek piros kockás vászon vagy hófehér damasztterítőn, hol szerezhették vastag testükre a sebesüléseket: kopásokat és lepattanásokat, és kíváncsi lettem ezeknek a tárgyaknak a történetére.

Bár először egy angol lelkész, Joseph Priestley (többek között Benjamin Franklin és James Watt kor- és tudóstársa) elegyített először mesterségesen szén-dioxidot vízzel 1767-ben (élettörténete külön regény anyaga lehetne)¹, mi, magyarok mégis Hungarikumként tartjuk számon a szódavizet, mégpedig Jedlik Ányos találmánya révén (1830). Ő ugyanis olyan módszert és eszközt fejlesztett ki, amellyel lehetővé tette a szikvíz olcsó, tömegtermelési előállítását. Jedlik kísérletezésének eredménye a palack aljáig érő csövön keresztüli felpumpálás technikája is, így kevesebb gáz illan el a palackból idejekorán.²  (A lap alján megjelölt forrásokban további érdekes részletek olvashatók.)

Az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején (tönkretételükig vagy államosításukig...) virágzó szikvízüzemek egyike volt az Első Kispesti Szikvíz Gyár, amelynek tulajdonosa, Glasz Géza 2003-ban, születésének 100. évfordulója alkalmából a szülőháza falára emléktáblát is kapott a kerületben.³ (Érdemes elolvasni a szintén a források között megjelölt avatási ünnepi beszédet, amelyből egész életrajza és munkássága áttekinthető.) Innen származik hát a kék szódásüvegem. 

Legnagyobb sajnálatomra a sümegi szikvízgyárról az interneten eddig semmilyen információt vagy utalást nem találtam. Úgy gondolom, a második világháború és az azt követő politikai rendszer embersorsokat kerékbe törő eseményei vethettek véget az ottani szódagyártásnak. De hogy hol működő és milyen múltra visszatekintő üzemének, az későbbi kutatások kérdése lesz... 

Mindenesetre érdekes utánaolvasgatás volt ez. 

Az önmagában is egészségesnek tartott ital, a szintén Hungarikum fröccsök és üdítő málnaszörpök alapanyaga mindenki számára elérhető áron, közvetlenül a gyártóktól volt beszerezhető. Mondhatnánk úgy is, hogy még a békebeli időket képviselő termék volt, ezt a kort és szellemiséget idézi fel számomra, ami elég sokat tud jelenteni a mai személytelen, túlzottan is modern, automatizált világban.

Egy Otthon attól lesz más, mint a többi, és akkor lesz Igazi (lehet akármilyen katalógusba illően berendezett is), hogyha van benne személyesség, néhány emlék, néhány régi tárgy, amihez kötődünk, aminek saját története van. Ahol a fabútorok karcai, a megsárgult képek repedezett széle, a réz gyertyatartó foltjai vagy a vastag ólomüvegek lepattanásai nem kidobásra ítélik a tárgyakat, hanem az értéküket mutatják. Ha nem rejtjük el őket, hanem megismerjük eredetüket és meséiket, és bátran helyezzük akár modern környezetben is szem elé, meg fogják hálálni a törődést. 

És valahogy úgy van ez: gyakran kapom magam azon, hogy végigsimítom a thonet székeim háttámláját, a szódásüvegek oldalát; mint egy kiállításon, nézegetem a falakra kirakott régi családi képeket - vagy egyszerűen csak a fénysugarak játékát figyelem, ahogy szabályos kis kockákat rajzolnak perspektivikus rendben az ebédlő plafonjára az ajtó feletti rácson keresztül. És amikor rájövök, hogy ezeket az apróságokat mennyire szeretem Zugolyban, tudom, hogy jó helyen vagyok. 

¹ https://hu.wikipedia.org/wiki/Joseph_Priestley
² http://www.szi-viz.hu/a-szikviz-tortenete
³ http://www.kispest.hu/news/glasz_geza_emlektablaja/1092/96/

További források:
http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/civilizacio/szodagyartas-regen-es-ma
http://www.urbanlegends.hu/2007/07/mennyire-magyar-a-szoda/
http://gyartastrend.hu/hogyan_keszul/cikk/a_szodavizgyartas_tortenete