Az

Az

2017. szeptember 3., vasárnap

Eltelt a nyár...

Hosszú idő után jelentkezem újra. Lehetne mondani, hogy a nyár zsúfoltsága, az utazások, pakolások, szervezések, vendégfogadások, az iskolakezdés előkészületei mind-mind akadályozó tényezőként léptek fel. De valójában ezeknél egy sokkal nyomósabb "indoka" volt az újabb poszt halasztgatásának, és erre csak most jöttem rá.
Munka munka munka
A költözés után változatlan lendülettel fogtam bele a munkálatokba: bútorokat válogattam, rendeltem és szereltem össze (volt, hogy több napon keresztül, minden este egyet-egyet :) ), faliszekrényt festettem, képeket tettem a falra, növényeket ültettem át, és továbbra is terveztem-terveztem-terveztem... Sok fényképet készítettem, fázisfotókat, bemutatót a családnak, és csak úgy szépeket, de mindig megálltam, amikor az új bejegyzést kellett volna összeállítani. Azt kezdtem érezni ugyanis, hogy ez még mind nem elég. Majd ha még ezt is megvettem. Majd ha még az is megvan. Majd ha az összes képkeretet beszereztem. Majd ha az utolsó dobozokat is kicsomagoltam...

"Expedit Patronum!" :D
Az ember néha annyira szeretne valamit tökéletesen, egészben, készen látni, hogy nehezen fogadja el a folyamat lassúságát. 

Mindamellett, hogy mióta saját Otthonom van, sokszor érzem a felhőtlen boldogságot, a biztonságot, sokszor gyönyörködöm csak úgy a növényekben, a kilátásban, egy-egy kedves bútordarabban, úgy éreztem, még nincs megmutatható állapotban. De most rájöttem, hogy nem is ez számít. Igen, lassan megy, ha az ember fokról fokra önerőből, kis összegekből, részletenként, néha küszködve hozza össze a dolgokat.

Nem is Expedit, hanem Kallax de abból jó nagy! ;) És mit izzadtam, mire készen lett...
Persze, szép fehér ajtaja is van, de ugye, milyen kis helyes belül is ez a gyerekméretű gardrób? :D

Mégis minden apró csavarnak, minden kis részletnek örülök :)  Például annak, hogy végre helyet találtam egy térképnek a falon, vagy összeállt a fejemben, melyik fotelre gyűjtök, és lelki szemeim előtt látom, hol áll majd az idei karácsonyfa :) 

És képzeljétek, előkerültek 10-25 éves képeslapok is, amelyeket idáig őrizgettem és hurcolásztam mindenhová magammal, végre kaptak szerepet, és milyen jó így rájuk pillantani! 

Leszámolok hát az aggodalmakkal és a türelmetlenkedéssel. Mert, ahogy Mark Darcy Bridget Jones-t, így szeretem ezt az egész folyamatot és Zugolyt, ahogy van ;)



Folyt. köv. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyesen csinálod! A legfontosabb és a legszebb dolog már meg van, a többi meg szép lassan kialakul. Pont az a legszebb része amikor ott élsz és úgy tudod alakítani az élethez a dolgokat. Nem is biztos, hogy olyan meghitté tudnád varázsolni távolból, mint amilyen ezzel az aprólékos gondos munkával sikerül.

    VálaszTörlés