Őszi inspiráció

Egy kedves párnak - mert festés előtt állnak, mert ezeket a színeket kedvelik, mert illik hozzájuk, mert szerintem ebben ott van az Igazi Otthonuk melege és meghittsége, mert ez az ősz lényege is. 

Mert ezt szeretem :)

Eltelt a nyár...

Hosszú idő után jelentkezem újra. Lehetne mondani, hogy a nyár zsúfoltsága, az utazások, pakolások, szervezések, vendégfogadások, az iskolakezdés előkészületei mind-mind akadályozó tényezőként léptek fel. De valójában ezeknél egy sokkal nyomósabb "indoka" volt az újabb poszt halasztgatásának, és erre csak most jöttem rá.

Munka munka munka

A költözés után változatlan lendülettel fogtam bele a munkálatokba: bútorokat válogattam, rendeltem és szereltem össze (volt, hogy több napon keresztül, minden este egyet-egyet :) ), faliszekrényt festettem, képeket tettem a falra, növényeket ültettem át, és továbbra is terveztem-terveztem-terveztem... Sok fényképet készítettem, fázisfotókat, bemutatót a családnak, és csak úgy szépeket, de mindig megálltam, amikor az új bejegyzést kellett volna összeállítani. Azt kezdtem érezni ugyanis, hogy ez még mind nem elég. Majd ha még ezt is megvettem. Majd ha még az is megvan. Majd ha az összes képkeretet beszereztem. Majd ha az utolsó dobozokat is kicsomagoltam...

"Expedit Patronum!" :D

Az ember néha annyira szeretne valamit tökéletesen, egészben, készen látni, hogy nehezen fogadja el a folyamat lassúságát. 

Mindamellett, hogy mióta saját Otthonom van, sokszor érzem a felhőtlen boldogságot, a biztonságot, sokszor gyönyörködöm csak úgy a növényekben, a kilátásban, egy-egy kedves bútordarabban, úgy éreztem, még nincs megmutatható állapotban. De most rájöttem, hogy nem is ez számít. Igen, lassan megy, ha az ember fokról fokra önerőből, kis összegekből, részletenként, néha küszködve hozza össze a dolgokat.

Nem is Expedit, hanem Kallax de abból jó nagy! ;) És mit izzadtam, mire készen lett...

Persze, szép fehér ajtaja is van, de ugye, milyen kis helyes belül is ez a gyerekméretű gardrób? :D

Mégis minden apró csavarnak, minden kis részletnek örülök :)  Például annak, hogy végre helyet találtam egy térképnek a falon, vagy összeállt a fejemben, melyik fotelre gyűjtök, és lelki szemeim előtt látom, hol áll majd az idei karácsonyfa :) 

És képzeljétek, előkerültek 10-25 éves képeslapok is, amelyeket idáig őrizgettem és hurcolásztam mindenhová magammal, végre kaptak szerepet, és milyen jó így rájuk pillantani! 

Leszámolok hát az aggodalmakkal és a türelmetlenkedéssel. Mert, ahogy Mark Darcy Bridget Jones-t, így szeretem ezt az egész folyamatot és Zugolyt, ahogy van ;)

Folyt. köv. :)

IKEA SNUDDA hack - vagy thonet hack? :)

A héten végre megnyílt a soroksári IKEA, és mivel busszal kb. 16 percre van Zugolytól, gyakori látogatója leszek :) 

A nyitás napján, szerda este be is ugrottunk egy "tisztelet látogatásra". Az épület monumentalitása és a környezet hangulata alapján az első benyomásunk az volt, mintha a stockholmi IKEA előtt állnánk (volt szerencsém élőben is megtekinteni még 2009-ben :) ), a különbség csak annyi, hogy itt nem az van kiírva, hogy "Ingång", hanem: "Bejárat" :) 

A parkoló tele volt, szinte egy autónyi gombostűfejet sem lehetett volna leejteni, ezért azt gondoltuk, bent jó nagy zsúfoltság lesz, de nem így volt - mivel a tér belül is roppant tágas, csak olyan érzetünk volt, mint az Örs vezér téri IKEA-ban egy teljesen átlagos napon. Az egyetlen, amiért elég sokat kellett sorbaállni, az a hot dog volt (imádom az enyhén csípős sajtszószt!), de közben jól kielemeztük, hogy az ugyancsak itt kapható fagyi a lehető legsvédebb dizájnnal rendelkező finomság: fehér és natúr színek, minimalista letisztultság :D 

Visszakanyarodva az új áruházra: pompás berendezéseket láttunk, még több ötletes megoldást, és persze sok újdonságot; az élő és műnövény részleg pedig olyan, mint egy igazi kertészet! Ki is néztem néhány növényt, kaspót és erkélyre akasztható virágtartót. 

Természetesen ez az alkalom sem telhetett el anélkül, hogy valamit magamhoz ne ragadtam volna (és jól kipróbáltam az önkiszolgáló pénztárat): ez pedig a gyönyörű nyír SNUDDA forgótálca, amit egyáltalán nem arra terveztem használni, amire kitalálták...

Egy korábbi bejegyzésben írtam az én kedves thonet székeimről. Említettem, hogy ingyen megkaptam az egyikük párját, amely hosszú ideje árválkodhatott már ülőrész nélkül, én azonban ebben a formájában is mindenképpen meg akartam őrizni, funkcióval ellátni. Amióta beköltöztünk (most gyorsan megnéztem a MyDay alkalmazásban: 41 napja már, huhh! :) ), szobainasnak használtam a nappaliban, és igazán rátermetten viselte, hogy vállfákat és különböző ruhadarabokat aggassak rá. Talán meg is maradt volna ez a státusza, ha nem láttam volna meg a fent nevezett forgótálcát még legutóbb az Örsön, és rögtön megszületett az ötlet, hogy ezt alkalmazom majd a hiány eltüntetésére. 

Így nézett ki a szék szobainas korában: 

Így pedig a forgószék alja, csak, hogy arról is essen szó, miért és hogyan forog - ez a minősége azonban egyáltalán nem befolyásolja újfajta felhasználásának módját: 

Ez pedig már a kész mű, tádáám:

Tökéletesen passzol!

Nagyszerű virágtartó lett belőle :) Nagyon szeretem a színeit, az anyagait, az íveit... Jó lesz, majd ha egyszer az egész szoba kész, egységben látni mindent...

Mert hát...

Utóirat: meg kell tanulnom belső tereket fotózni...

Napsütötte Zugoly

"Házat vettem egy idegen országban. Házat és földet, amelyet két nap alatt szánt fel két ökör. Mivel hogy se ökröm, se ekém, kénytelen vagyok elhinni. 

Mikor házat veszünk, van úgy, hogy utólag megbánjuk. Csak mert idegesen kavarog a gyomrom és hirtelen zokogni szeretnék, még nem biztos, hogy hibáztam. Mindenki tudhatja, hogy a régi házak furán viselkednek. Különösen a háromszáz évesek. (...)

A megbánáson úgy juthatunk túl, ha tervet készítünk. Válasszunk ki egy szobát, és tegyük magunkévá. Lassan haladjunk végig a házon, legyünk udvariasak és mutatkozzunk be, hogy a ház is megmutathassa önmagát."

- mondja Frances Mayes a Napsütötte Toszkána (Unter the Tuscan Sun) című filmben.

(Bramasole-ról, nem a filmbéli, hanem az eredeti csodás házról egyébként az Írónő saját honalpján találtam képeket.) 

Forrás: newyorker.com

Szerencsére a megbánás érzése a lakásvásárlással kapcsolatban számomra ismeretlen. Amióta Zugoly az enyém, úgy érzem, mi sem természetesebb annál, hogy ide költöztem, sőt, mintha sokkal régebben megtörtént volna már... 

Ami viszont állandóan a fejemben jár a fenti sorokból, az az izgalmas és igen, hosszadalmas folyamat, ahogy az Otthon alakul a kezünk alatt - többek között ezért szeretem újra és újra megnézni ezt a filmet. Néha elfogott valami nyomasztó érzés, hogy nem haladok úgy, ahogy szeretném, sőt, sokkal lassabban annál is, amit vártam - de ilyenkor eszembe jut az is, hogy nincs miért sietnem, hiszen most már nem kell futnom sehova, nem kell költöznöm újabb két év múlva, ha az Élet úgy hozza, és ha úgy akarom, hosszú-hosszú évtizedekig itt maradhatok. És ez alatt bőven van időm bármire, nem igaz? :) 

Az elmúlt hetekben szobákról szobákra, sarkokról sarkokra, zugokról zugokra jártam, és hol itt, hol ott tisztogattam, festettem, alakítottam vagy díszítettem, ahogy éppen a kedvem és az ihlet irányított. Sok helyen lesz még munka, később nagyobb átalakítások is tervben vannak, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy annak a gondolata is örömmel tölt el, hogy nem fogok itt sosem unatkozni :) A lakás, az én Zugolyom lassan kibontakozik, átformálódik, és ha nincs is kész, de látom benne majdani önmagát, amiben én is jócskán benne vagyok szívvel-lélekkel. 

Ha valaki hasonló cipőben jár, mint én, jobb, ha tudja, hogy nem is jó elsietni a dolgokat. Hiába terveztem hetekkel, hónapokkal a költözés előtt, hogy mi, milyen és hol és mekkora és mennyiért, útközben, élőben mindig formálódhatnak az elképzelések, és mielőtt a tökéletes válasz megérkezik, nem érdemes beérni kevesebbel. A példának okáért még nincs kanapém - bár kinéztem a megfelelőt, amíg őt be nem szerzem, nem helyettesítem semmivel. Vagy ott van az előszoba kérdése: élőben látszik igazán, hogy mi és hogyan fér majd el - tudom, gondos kutatómunka eredménye lesz majd, ha az ide illő polcot, tükröt és komódot megtalálom. 

Addig is élvezem az apró szépségeket: az ebédlő lámpáját, az új asztalunk harmóniáját a székeimmel; a kisebb-nagyobb képeket a falon (még nem mindegyik a végleges formájában vagy helyén); néhány új díszpárnát és ajtókitámasztót - na és nem utolsó sorban a levegőt, a kilátást. 

Ma például ezt láthattam a nappali ablakából és erkélyajtajából: 

Ezt pedig esteledve az ebédlőből: 

Hát kell ezeknél gyönyörűbb? :) Kár is lenne függönnyel eltakarni... (Hiszen így nekem vannak a leggyönyörűbb, mindig az adott évszaknak, napszaknak, időjárásnak és hangulatnak megfelelő óriásposztereim :) )

Néhány hangulatképet hagytam a mai nap végére, a kedvenc alakuló sarkaimból, mint például ez a nőnap óta most először virágzó kis gerbera (végre jól érzi magát): 

A tálaló egyik polca a kedvenc bögréinkkel és csészéinkkel: 

 

Iker paprika palánták a kedvenc kaspómban: 

 

És egy pici részlet SK festett bútorokkal és a kedvenc új párnámmal :)

(Sajnos a telefonom nem a legalkalmasabb beltéri képek készítésére...)

A következőkben nagyobb részletekkel is jelentkezem :)